2023. november 21., kedd

Totónak vége

 

Totót korábban Árpád Sörözőnek hívták, és voltak itt ételkülönlegességek, elsőrendű italok, tánc, és kerthelyiség. Az ötvenes években egyébként egyike volt a negyedik kerület  4 "asztalos" éttermének, amelyre hol mérete miatt panaszkodtak, hol a lerobbant belső terére és a huligánokra. Azért érdemes megnézni mind kívül, mind belül - még szebb korából.

A rendszerváltozásig biztosan az Észak-Pesti Vendéglátóipari Vállalat 403. számú III. osztályú vendéglője - sörözője volt, melynek üzemeltetésére még 1989. októberében is meghirdettek pályázatot. Ez idő alatt vegyesen hívták vendéglőnek, étteremnek, bisztrónak és sörözőnek. De sajnos nem lelhető fel könnyen adat arra nézve, hogy mikor lett belőle Totó.

A 84. számú ház közepén, az egyetlen az Árpád útról a kerthelyiségbe nyíló kapuról, és a fölötte lévő lámpabúráról és zászlótartóról ismerhető fel, ugyanis a festéssel és a nyílászárók cseréjével teljesen új kinézetet kapott. Nem tudni, hogy az eredeti helyiség mikor és hogyan került felosztásra kisebb darabokra.

Valamikor 2009 körül érhetett véget a Totó Söröző története, ebben az évben még szerepel az újpesti kereskedők nyilvántartásában az Újpesti Toto Vendéglátó és Kereskedelmi Kft., de a Google Street View-ban már látszik, hogy a helyét átvette a Műszakimix nevű, műszaki cikkek adásvételével és cseréjével foglalkozó cég. A volt Totó egyik fele 2021-től pedig az Árpád Zöldség-gyümölcs néven zöldségesként él tovább. 

A másik fele 2009-ben már biztosan Csocsó néven vitte tovább a vendéglátó hagyományt mint söröző, majd Vidám Söröző névre váltott. Ez utóbbi 2012-re már biztosan nem működött. 2013-ra az alkohol és a dohányzás átalakul: dohánybolt lesz belőle. A Google Street View szerint a sör nem hagyja magát és 2014-ben megint söröző működik itt (Alfa) méghozzá "Beton kerthelyiséggel". 2018-tól a mai napig is a Moletta nevű, nagy méretű női ruhák boltja található itt, és ezzel véget ért a vendéglátás története az Árpád 84. alatt.


 Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén: 



A hely 2023-ban:


 A jobb oldala 2010-ben:


 

és 2013-ban:



A helyszín az iTTiVoTT oldalán: http://inaplo.hu/ittivott/k097.html

Pontos cím: 1045 Budapest, Árpád út 84.

Térképlink: https://maps.app.goo.gl/CkoECZyx3UooJbfX8

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése