2018. december 14., péntek

Lesz még ez Presszó?

A Süllő utcai eszpresszó sokáig virágkorát élte, azonban 2013-ban bezárták. Azóta a hely üresen állt, mígnem idén ősszel, 2018. november 9-én nyilvános árverést hirdettek a helyiség tulajdonjogának eladására, egy, további 24 lakást és 13 helyiséget magába foglaló árverés keretében. A hirdetmény szerint a megtekintés időpontja november 29-e, reggel fél 9 és kilenc előtt tíz perccel volt, az árverés pedig a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Béke utcai első számú ügyfélszolgálat épületében zajlott le december 12-én, reggel 9 órától. A 2. számú melléklet, a helyiséglista szerint az „utcai lejáratú romos pince” helyiségének kikiáltási ára 9 600 000 Ft volt. Vajon lesz még presszó a Süllő utca 3. szám alatt?

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:

A hely ma:

Korábban 2011-ben:

A helyszín az iTTiVoTT oldalán.

Pontos cím: 1133 Budapest, Süllő utca 3.

Viszlát, PeCsa!

A Petőfi Csarnok 1985 és 2015 között ifjúsági szabadidőközpont volt a Városligetben. 2013-ban állami támogatást kapott a felújításra, ám egy év múlva jött a bejelentés, hogy lebontják a PeCsát. 2016-ban történt később érdemi előrehaladás az ügyben, amikor is lezárult a lebontásra írt közbeszerzési eljárás, és végül a 2017-es év során bontották le véglegesen. Jelenleg a terület a nyilvánosság elől el van zárva, a munkaterületet biztonsági szolgálat és biztonsági kamerák védik. A tervek szerint az Új Nemzeti Galéria épül a helyére, melynek kivitelezése elkezdődött, és 2021-re készül el.


Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén: 

A hely ma: 

Korábban 2010-ben: 

Korábban 2013-ban: 

A helyszín az iTTiVoTT oldalán.

Pontos cím: 1146 Budapest, Zichy Mihály út 14.

Kerek egészség

A Garabonciás helyén a 2010-ben dokumentált állapotában a Gombóc Művek étterem állt, amit aztán 2013-ban eladásra kínáltak. A Céginformáció szerint a Gombóc Művek felszámolás alatt áll, illetve állt - az utolsó pénzügyi beszámoló 2013 végén lett leadva. 2015-ben a NEIDAN Egészségközpont nyitotta meg rendelőjét a Szabolcs utcában.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén: 
 

A hely ma: 

Korábban 2010-ben: 

Korábban 2013-ban: 

A helyszín az iTTiVoTT oldalán.

Pontos cím: 1134 Budapest, Szabolcs utca 26-28.

Hangulatos kis vendéglő, hangulatos kis utcában

Az egykori Kiskacsa vendéglő & falatozó, ugyan bezárta kapuit, valamint kedvezményes ajánlatai sem érvényesek már, a hely azonban alkalmas volt újabb és újabb éttermek kialakítására így a koncepció az megmaradt csupán a név és a külső változott. A Kazinczy és a Dob utca kereszteződésénél hangulatosan felújított helyiség, még ma is változatlanul csalogatja leendő vendégeit egy kiadós ebédre.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:

















A hely ma:



















A koncepció állandó:















A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: Bp. 07. Dob utca 26.

Fred mindig marad

A Korcsma Piszkos Fredhez, hangulatát megőrizve csak kisebb névváltoztatásokon ment keresztül az évek során, ám az eredeti nevet megőrizve, Fred névváltozatát valahogyan végig megtartotta. A szolgáltatások köre az első, Kalota Béla fotó óta kibővült, így a vendéglátóhely már nem csak kocsmaként üzemel, hanem étterem is. Kiváló elhelyezkedésének, és a társadalom változásához való alkalmazkodásnak köszönhetően sikeresen fennmarad ez a kis rejtett gyöngyszem Budapest belvárosában.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:




















A hely ma:




















A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: Bp. 07. Osvát utca 9.

2018. december 13., csütörtök

Múlt és jelen Julius Meinl

Na aki még emlékszik volt Budapesten Julius Meinl valaha Ferenciek Terén , na Bécsbe van még Julius Meinl a Herren gassen :)) A kávéjuk finom kézzel darált . Julis Meinl Logo, ittivott







Pesti meinl ma -cba késöbb Lidl lesz

A soha nem változó Olimpia

Az idők során nem sok változáson ment keresztül a környékbeliek körében népszerű és kedvelt Olimpia borozó. Az új külső, és a kis névváltoztatás a hely hangulatán nem sokat változtatott. A színek és betű változás az újrabrandingelés része volt, valamint 2014 után a hely előtt egy atm bankautomata kapott helyet.













Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:














A hely ma:
















A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: Bp. 07. Dob utca 69.

Postakürt étteremből örök életű ABC

Az egykori Postakürt étterem, melynek bejárata a kép készítésének idején az épület két oldaláról volt megközelíthető, arculatát és teljes funkcióját lecserélve ma már éjjel-nappali ABC-ként üzemel. Az étterem bezárása után élelmiszer üzletként működött, mely később része lett a Reál élelmiszer üzletláncnak. 2013-tól pedig már biztosan állíthatjuk hogy a ma is itt működő Dob ABC kezdte meg működését a helyiségben, innentől kezdve a sarok épület főbejáratát használva.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:




















A hely ma:




















A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: VII. kerület, Dob utca 70.


A név változik a hely örök

Az István utca 18. szám alatt álló épület alagsorában álló kis kocsma Kalota Béla első felvétele óta külsőre talán színeiben és névben változott, funkcióját azonban napjainkba is hasonló módon tölti be. Az egy kori Puttonyos Borozó majd 3 Ász Söröző helyén, ma a Kandúr pub üzemel. A hely funkciójának megmaradását annak köszönheti hogy a belváros központi részének egy félre eső kis részében található, ami talán az egyik legjobb biztosíték az ilyen és hasonló helyek megtartásában.





Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:














A hely ma:
















A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: VII. kerület, István utca 18.

Van ami mindig örök – A Stadion Söröző





















Folyamatosan megújuló külsővel, de régi helyén, régi formában, Kalota Béla első felvétele óta szinte változatlan. Fennmaradását valószínűleg annak köszönheti, hogy kiváló elhelyezkedéssel rendelkezik, A Keleti pályaudvartól csupán néhány perc séta az út, valamint a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződéséből adódóan, pár méteres körzetében is rengeteg ember megfordul naponta. Bár a körülötte lévő vendéglátóhelyek és üzletek nyitnak és zárnak így környezete folyamatosan változik a Stadion Söröző évtizedek óta biztos pont.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:














A hely ma:
















A helyszín az iTTiVoTT oldalán.

Paprika változatlan formában





















Az évtizedek óta változatlan formában működő többszörös díjnyertes Paprika vendéglő, egyedi hangulatával várja mai napig vendégeit. Konyhája szintén hosszú idő óta tipikus magyar ételeket kínál az étlapon, akár csoportok számára is alkalmas étterem résszel. Enyhébb idő esetén rendszeresen az étterem előtt berendezett rusztikus hatású székek és asztalok, bármilyen járókelő figyelmét felkeltik.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:














A hely ma:
















A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: Bp. 07. Dózsa György út 72. a Dózsa György út és a Peterdy utca kereszteződésénél.


Teljes átalakulás














Az egykori Metropol kávéház, sok változáson ment keresztül, ma már az ibis Styles tagjaként szállodaként üzemel. Forgalmas hely lévén az épület az idő folyamán mindig valamilyen funkciót töltött be. Több szálloda is működött az épületben a kávéház megszűnése után, ma már ennek nem sok nyomát találjuk az épületen, maga  a bejárat is nehezen felismerhető az átalakítások következtében.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:




















A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: Bp. 07. Rákóczi út 58., az Osváth utca kereszteződésénél

Vissza a gyökerekhez














Az idő folyamán sok változáson ment keresztül a Kalota Béla által fotózott Kicsi Espresso. Forgalmas hely lévén a helyiség sohasem állt üresen hosszabb időn keresztül. Több étterem, utazási iroda is megvetette itt lábát azonban, 2017 végével az Astor étterem bezárta után újra egy hangulatos kis kávézó vette tulajdonába a vendéglátó egységet PEET and the FLAT WHITE néven.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:













A hely ma:















A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: Bp. 07. Károly körút 1.

2018. december 11., kedd

Az őrangyal még mindig őriz

A Szt. Michael nevezetű kocsma stabilan és változatlanul áll az Erzsébet Királyné útja 58-as száma alatt. A hely nem sok változáson ment keresztül . Ezt az alábbi képek is szemléltetik :

A hely az ittivott oldalán .















a hely a térképen :

Eladó Frédiék Vendéglője

Hét éve Frédiék még boldogan várták a vendégeket, felújítva, szépen, a legnagyobb rendben, ám mesénk szomorú véget ért egyszer, mivel eladóvá lett nem is olyan rég e remek hely. Feltehetően kínai étterem állhatott itt hosszú útunk végén, legalábbis a fennmaradt, kiállított étlap erről tanúskodott vég-képp. Az internet, és a közösségi média tengerén se juthatunk előrébb sokkal, csupán annyit tudhatunk meg csak, hogy augusztusban itt falatoztak az ekkoron már kínai étteremnél svájci urak.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:

A hely ma:

Korábban 2014-ben:

A helyszín az iTTiVoTT oldalán.

Pontos cím: 1089 Budapest, Villám utca 29.

2018. december 10., hétfő

Controll-ált borharapó




















A Borharapót mára már, mint Controll ismerheti a vendégsereg. A név és a cégér bár változott, nem csökkent a minőség és a csaposok kedvessége. A vendégek örömmel fogyasztanak ebben a régi módi kocsmában.


















Kalota Béla képe a 90-es évekből


















Saját kép 2018- ból

Térkép megnyitása

Söröző vagy vendéglő? A menü itt ugyanaz.


A név változott és a felújítás is megtörtént, így a régi banda újra indulhat. Régen itt ittak az emberek? Ezt most is megtehetik. Régen lehetett ebédelni is? Azt most is megtehetjük, hiszen vendéglővé avanzsálták, eme hangulatos kis zugot. Ízletes finomságok, megnyerő beltér. Mire vársz még? Jöjj le közénk!

 Kalota Béla képe a 90-es évekből Saját kép 2018-ból