2010. november 29., hétfő

14. kerület, Örs vezér tere - Talléros

A Talléros is, mint oly sok más vendéglátóipari egység, némileg átalakult. Helyén jelenleg az IKEA áruház bal szárnyát találjuk.

XIV. kerület, Róna utca 150. - Róna Büfé

A Róna Büfé szintén a mára már megszűnt helyek sorát gyarapítja. Fotózás közben sajnos eredeti helye rejtély maradt számomra.


XIV. kerület, Vidámpark. Büfé

A Vidámpark Büfé trükkös egy dolog. A dolgos fényképész ugyanis ne várja, hogy vidámparki téli szünet idején csak úgy bejuthat és lefotózhatja, sőt, ha még be is jutna, azt is csak belépő ellenében tehetné. A Vidámpark Büfé mai létezését csak feltételezhetjük (hiszen büfére mindig szükség van), ám hogy milyen formában találhatnánk rá, az egyelőre nehezen sejthető. A Google Térkép műholdas szolgáltatása és a Vidámpark honlapja ugyan adhat némi támpontot, mégsem egyszerű a döntés. A Büfé valószínűleg még létezik, csak némileg átépítették, legalábbis a műholdas képek alapján.


2010. november 27., szombat

XVI. Magyarvár utca 39.

Breki. Büfé és borozó, amelynek mai épületére nem sikerült rábukkannunk. Lehetséges, hogy azóta átépítették, és ezért vegyül el családi házak közt. Több alternatíva közül valójában mi is csak találgathatunk, hogy melyik lehetett az eredeti épület. A tévedés jogát fenntartjuk. :-)

Update: a Breki valóban a mai napig nyitva, kivéve többek közt vasárnap délután. :-) A helyszínt megtaláltam, a poszt hamarosan új képpel frissül!

Kalota Béla felvétele


2010 ősz

 

XVI. Újszász u. 41.

Maci. A repülőtér környékén, a Nabi buszgyár közelében található épület még mindig áll. A büfé a Honvédelmi Minisztérium egyik központja mellett üzemelt még abban az időben, amikor orosz páncélosokkal végeztek hadgyakorlatokat Mátyásföldön, de a helybeliek közül többen vadászrepülők felszállására is emlékeznek. A Maci büfét nemcsak a környékbeliek látogathatták, hanem valószínűleg a katonák is. Sajnos mára bezárt, és egy konyhastúdió költözött be a lapos tetejű, egyszintes épületbe.


Kalota Béla felvétele
 
2010 ősz

III. kerület - Pusztakúti út 3.

Kerthelység.
Ez a kerthelység ma is a Csillaghegyi Uszodához tartozik. Az íves bejáratra helyeztek egy nagy feliratot, amely a Kalota által készített képen még nem látható - ott csak egy kis tábla, melyen nyíl mutatja, hogy "Uszoda bejárat". Kisebb változások láthatóak még, ilyen például a félig kész "sátor" a mai képen teljesen kész van és nem fémből, hanem téglákból áll.







iTTiVOTT 03. nagyobb térképen való megjelenítése

XIII. Pozsonyi út 12.

Kiskakukk. Egy furcsa étterem. Saját bevallásuk szerint 1913 óta folyamatosan működnek. A tábla, amelyett Kalota is lefotózott meg maradt a régi időkből. Azt fel sem újították. A hely maga azonban teljesen átalakult szerintem, hiszen most egy exkluzív étterem található itt, ahol egy ember ebédje tízezer! forintból se biztos, hogy kijönne.





























































14. kerület, Szőnyi utca - Kis Béka Vendéglő

A Kis Béka Vendéglő sem létezik ma már, a helyén csupán egy nagy, zöld terület áll a Szőnyi utca 14/a mellett.



XIII. Pozsonyi út 39.

A Móri kisvendéglő még ma is üzemel, és szemmel láthatóan kevesett változott az idők folyamán.










14. kerület, Nagy Lajos király útja - Stop

A Stop ma már nem létezik. Helyén a Lajos király Étterem üzemel, a Nagy Lajos király útja 18. szám alatt, nem messze az Örs vezér terétől.



VI. Nyugati tér

A Borbarát Borozó a soha-el-nem-fogyó célközönségnek köszönhetően még most is üzemel, és csak alig változott az évek folyamán.
















































III. kerület - Bogdáni út buszvégállomás

Borpatika
Ez az autóbuszállomás ma is - majdnem - ugyanúgy néz ki, mint a régi képen. A különbség, hogy a feliratok más helyen találhatóak és az épületek nagy része nincs nyitva. A valószínüleg Borpatika névre hallgató intézmény ma is kocsmaként működik, bár meglátásom szerint elég gyér a látógatók száma.







iTTiVOTT 03. nagyobb térképen való megjelenítése

IV: kerület - Nádor utca 96.

Puszi Mami
Ehelyett az intézmény helyett ma már egy kiszervízgép található - a Szögker. Házszám szerint csak ennek a sarok épületnek a helyén lehetett a helyén a Puszi Mami.
























iTTiVOTT 04. nagyobb térképen való megjelenítése

III. kerület - Búza utca 2.

Jutka presszó
A Jutka presszó ma is létezik bár inkább nevezném kocsmának, mint presszónak. Kalota által készített képen elég elhanyagolt állapotban van, de ma már felújítva várja a vendégeit. A felirat ki van cserélve (most már nem hiányzik egy betű sem) és falak a lefestés után graffitivel lettek díszítve.

















iTTiVOTT 03. nagyobb térképen való megjelenítése

2010. november 26., péntek

III. kerület, Evező u. 6. - Aranyhomok

Az első fényképen az Aranyhomok még Csengődi "Aranyhomok" Szakszövetkezet Poharazója névvel szerepelt a cégtáblán, ma egyszerűen csak Csengődi Borozó néven fut tovább. Annak ellenére, hogy az Evező utcában - néhány házzal feljebb - található egy másik kocsma is, úgy tűnik, náluk is jól megy a bolt: új cégtábla, lemázolt bejárat - és nagyon szocreál. :)



III. kerület, Evező u. 1. - Mini Büfé

A Mini Büfé helyén továbbra is kocsma áll, bár a neve megváltozott: nemes egyszerűséggel az utca nevét vette fel, Evező Sörözőnek hívják. Ezt leszámítva minden hasonló maradt, még a rácsok is a bejáratnál.




III. kerület, Lajos u. 49. - Gödör söröző

A Gödör nem változott túl sokat, továbbra is sörözőként működik - új ruhát kapott, sörreklám-tapéták borítják a bejáratát. Népszerű helynek tűnt, délelőtt mentem fotózni, míg a többi hely zárva volt még, itt már akkor is többen múlatták az idejüket.



III. kerület, Lajos u. 92. - Kis Sprinter Vendéglő

A Kis Sprinter a rendszerváltással elég látványos stílusváltáson is átesett: napjainkban a Sun Garden névre hallgat, kocsma helyett étterem lett: nyugat-európai módra főznek benne, és egy ezresért adnak egy menüt.






III. kerület, Tímár u. 22. Csibe Kocsma

A felújítást befejezték... :) A kipofozott házsor földszintjén-alagsorában megújulva üzemel régi nevén a Csibe Kocsma.





III. kerület, Tímár u. 31. - Mini Fini

A Mini Fini mintha veszített volna egy keveset romantikájából, de a sörreklámos lámpácska a bejárat fölött úgy tűnik, ugyanaz, mint harminc éve. Ottjártamkor már be volt rácsozva az ajtó, és nagy piros "kiadó" feliratú tábla őrizte a lakatlan helyet. Nemrég zárhattak be.



XIII. Béke út 22.

Évekkel ezelőtt egy kis bódé állt itt, ma már a Kodolányi János Főiskola egyik épülete székel itt.




XIII. Szegedi út 48.

A Szegedi úti kocsma is megszűnt... ma már egy bútoráruház, azaz annak parkolója áll a helyén.




XIII. Röppentyű utca 32/a

Egyszer állt itt egy ház... szép freskóval az oldalán.
Ma már csak egy ledózerolt parlagfüves nagy platz van a helyén.