Korábban Hungária étterem, ma New York Cafe a "Világ legszebb Kávézója" a Blaha Lujza téren található. Jelenleg a Boscolo Hotel része, gyönyörűen felújított patinás épület, rengeteg szép részlettel, szobrokkal, boltívekkel, aranydíszítéssel. Igazi vizuális élmény és ritkaság, nem véletlenül álják el sokszor a túristák a bejáratot, hogy fényképezkedhessenek előtte. A színvonalhoz mérten az árak sem alacsonyak, a gasztonómiai kínálat sem hétköznapi.
Történet:
A New York Palota a New York Biztosítótársaság felkérésére, Hauszmann Alajos, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján épült. Az épület gyöngyszemét, a „világ legszebb kávéházát” 1894. október 23-án nyitotta meg Steuer Sándor, egy híres kávés família tagja. Az impozáns épület legpompásabb része a földszinti kávéház lett, aminek ablakai mellett stílusosan 16 bronzból készült ördögi faun – „El Asmodáj”, a kávé és gondolkodás ősi alakja – tartotta a lámpást, ezzel is hirdetve a New York Kávéház szellemiségét. A méltóságteljes épület az olasz reneszánszra és barokkra támaszkodó, eklektikus stílusban épült. Csupa márvány, bronz, selyem és bársony volt minden, a pompázatos összhatást sokan II. Lajos bajor király palotájához hasonlították. A mennyezetet Mannheimer Gusztáv és Eisenhut Ferenc csodálatos pannói díszítették, a bejáratnál szökőkút, a termekben velencei csillárok kápráztatták el a látogatókat. A pesti szóbeszéd szerint a megnyitó napján Molnár Ferenc játékos kedvű újságírótársaival együtt a Dunába dobta a kávéház kulcsait, hogy az éjjel-nappal nyitva legyen.
2001 februárjában az olasz Boscolo csoport vállalta fel a legendás épület újjáépítését. Az üzemeltetés nyugalma érdekében a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy a kávéházat a megújuló Palotával együtt nyitják meg. A New York Kávéház 2006 tavaszától régi pompájával várja vendégeit, megidézve a 20. század eleji miliőt mai design elemekkel ötvözve.
New York Cafe honlapja
2013 őszén készült kép:
Berta Bernadett felvétele:
Kalota Béla eredeti felvétele:
A hely az iTTiVoTT adatbázisban.