2018. november 30., péntek

Az eltűnt talponálló esete


A Mini-Drink nevezetű hely a belvárosban, a Kálvin téri aluljáróban helyezkedett el. Az évek során nem csak a hely, hanem az aluljáró is hatalmas változáson ment keresztül. Az M3 metró mellett megjelent az M4 metró is, ami tovább növelte az amúgy sem kis létszámú forgalmat. A talponálló évekig üresen állt, 2013-ban nyitotta meg újra a kapuit, de már Laila Szendvicsbár néven új tulajdonosokkal. Az elmúlt években folyamatosan változott a helység, össze nyitották a mellette található üzlettel. Jelen pillanatban teljesen üresen áll, októberben költözött el belőle a virágbolt.

Szerkesztői kiegészítés: valójában ez nem ott van. A Kálvin téri aluljárónak az az ága (kb. a 4.-es metró lejárójával egy vonalban a kiskörút alatt keresztbe, érintve a villamsomegálló Duna felőli csücskét), amelyben Kalota Béla a Mini-Drink-et lefotózta, mára megszűnt, így nem fotózható újra a helyszín. Csak ezt mindig elfelejtettük és mást nem találva, a meglévő aluljáróban keresik a helyet kollégáink...

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek elején:



Az első üzlet nyitás 2013-ban:



Az üresen álló ex-talponálló:
A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: Budapest, Aluljáró, Kálvin tér, 1091
TÉRKÉP megnyitása


Fakalapács, mi lesz veled?

A Fakalapács söröző sokáig egy rendes kocsma volt, a törzsvendégek csak Fakali-nak becézték. 2015-ben bezárt, helyén a Board Game Café nyitott meg, ahol csekély összegért akár egész nap lehetett társasjátékozni. Ez 2017-ben átköltözött Pestre, a Ferenc körútra. A régi Fakaliban pedig most felújítás-átépítés folyik. A szerzett információk szerint a felette lévő cég szerezte meg a helyet, amely saját céljaira fogja használni, és így nem lesz nyilvános.




Kalota képén jól látszik az eredeti design: az italra vágyó mintha egyenesen egy hordóba lépne be, pontosabban esne bele, hiszen néhány lépcső vezet lefelé a szuterénhelyiségbe.
A helyről 2010-ben és 2013-ban is készült blogbejegyzés.
A 2018-as képen pedig a sitteszsákok, építési anyagok és az építkezés jelei láthatók. 
A hely az iTTiVoTT adatbázisban is megtekinthető.
Pontos címe: 1123 Budapest, Nagyenyed utca 16.
(Megjegyzem, a bejegyzés írásakor a 2011-es utcakép látható)

Csendes: már nem csendes

A Csendes étterem eredetileg "székely ételkülönlegességeiről" is nevezetes étterem és söröző volt. Hamar felfedezték az ELTE diákjai, a helyet Csendes-tanszéknek is nevezték: jó árak, finom ételek. Hangulatos hely volt, és nem nézték ki azt sem, aki csak egy sör mellett üldögélt hosszasan. Ma már nem így fest a hely, az árak sem pont az egyetemisták zsebéhez méretezettek. Sok asztal, hangos zene, sok turista, gyakori élő koncertek: már nem az a nyugis, beszélgetős hely. Viszont terjeszkedik, mára három külön üzletből álló cégcsoport lett.



Kalota Béla fotója:
2013-ban született blogbejegyzés szerint ez egy alternatív kocsma, kávézó, tulajdonképpen ez ma is igaz. A külsőben nemigen történt változás, ez látszik a fenti kollázson, bent pedig kissé eklektikus, bolhapiacról, lomtalanításból összeválogatottnak tűnő berendezés.
Suha Zsófia felvétele
 A 2018-as fotón is látszik a jelen: angol nyelvű feliratok, amelyek a turistákat hivatottak megszólítani. Bár némi reményre ad okot, hogy a romkocsma a kirakat üvegén mégis megemlékezik, ha csak pár sorban is,  nagy és neves elődjéről, a Fiume Kávéházról.
A hely pontos címe: 1053 Budapest, Ferenczy István utca 5..
Az iTTiVoTT adatbázisban is megnézhetjük.

A vén Vőlegény

Budapesten, egy csendes lakópark közepén található a Vőlegény utca, és arról elnevezett Vőlegény Eszpresszó. Ha valaki retro hangulatra vágyik, az itt maximálisan megkaphatja, ugyanis a hely a kilencvenes évek óta nem változott szinte semmit. Ugyanaz, az idők során azért már kissé megfakult, zöld tábla, nagy ablaküveges, barna ajtó, és rácsok találhatók rajta, az ablakon, büszkén hirdető "A környék legolcsóbb áraival" felirattal. 

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:


A hely 2018. októberében:


A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: 1131 Budapest, Vőlegény utca 3.

Katica még mindig kávés

A Kávés Katica, a Gogol, és a Váci utca forgalmas sarkán található, a Lehel térhez közel, a nagy platánfák árnyékában, már a kilencvenes évek óta. A hely neve és jellege nem változott semmit, a kinézete viszont igen. A 2013-as piros retro dizájnt, visszafogott bézs és mustársárga váltotta fel 2018-ban. A Kávés Katica egy nagyon jó példa, hogyan tud megújulni egy presszó, és fennmaradni az évek során. 

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:

A hely 2018. októberében:
 
A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: 1132 Budapest, Váci út utca 54. (Gogol utca sarkán)

Ibolya - mindig virít

Az Ibolya eszpresszó pont az Egyetemi Könyvtárral szemben helyezkedik el, a Belváros kellős közepén. Mivel ennyire frekventált helyen található, tulajdonképpen mindig tele van. Régebben persze gimnazisták, egyetemisták jártak ide, mostanában inkább a turisták töltik meg. Óriási terasza tavasztól őszig nagy forgalmat bonyolít.
A kollázson jól látszik, hogy nincs különösebb változás a külcsínben. Talán csak annyi, hogy mivel az autós aluljáró megszűnt, megnyílt a lehetőség a terasz kibővítésére, amelyet be is fedtek, így esős időben is használható.
A belső a 70-es, 80-as éveket idézi, abszolút retróhangulatot teremtve.
Kalota eredeti képe, ahol még látszik az említett autós aluljáró, amelyből vagy az Erzsébet-hídra lehetett felkanyarodni, vagy pedig egyenesen folytatni tovább az utat a Petőfi Sándor utca felé.:
2010-ben és 2013-ban is születtek blogbejegyzések, egyik sem számol be különösebb változásról. Ahogy a bejegyzés címe mutatja, ezt csak megerősíteni tudom.
Az iTTiVoTT adatbázisban is megnézhetjük.
A hely pontos címe: 1053 Budapest, Ferenciek tere 5.

Megálló, ami csak egy megálló a Nyugatitól

A korábban Lehel presszó, mely egyben játékszalon is volt, mára már sokkal letisztultabb formában működik tovább Megálló néven. 2010-ben még egy nagyon nyüzsgő, hely lehetett, ugyanis, nyerőgépek, karaoke, disco, és születésnapi bulik helyszíne volt. Három év után a presszó, egy sokkal nyugodtabb, letisztultabb hangulatú hely lett, elhagyva a hangos bulihelyszíni mivoltát. Néhány év múlva, újra egy kis felújításon esett át, a hivalkodó vöröset, szolid bézsre váltották. A hely nagyon könnyen megközelíthető, csak egy metrómegálló a Nyugati pályaudvartól, a kínálat is megváltozott: különféle ételeket és italokat lehet kapni, a presszóból egy közkedvelt bisztró lett az évek során.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:

A hely 2018. októberében:


A helyszín az iTTiVoTT oldalán. 
Pontos cím: 1132 Budapest, Váci út 32.

Vendéglőből szépségszalon


Az egykori Aranysas Vendéglő épületét a Mátyásföld, Imre utcai HÉV-megálló mögött találhatjuk. Habár funkciója (és vélhetően vendégköre is) igencsak megváltozott napjainkra, az épület jellegzetes homlokzatáról könnyen felismerhető. Kalota Béla idejében itt egy vendéglő csábította be a HÉV-ről leszálló utasokat, mára azonban az épületben egy szépségszalon működik. De nem kell csüggednie azoknak, akik egy fárasztó utazás után valami frissítőre vágynak, mivel rögtön a HÉV-ről lelépve találunk egy kis delikáteszt, valamint egy apró kávézót.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes években formájában nem különbözött a mai épülettől. 2009-ben egy időre üresen állt az épület, majd egy ideig vendéglő is működött az épületben. Azonban 2013-ban már ez is zárva volt és csak a homlokzat festéséből lehetett tudni, mi is volt itt.

A hely 2018-ban:


Helyszín az iTTiVoTT oldalán.

Pontos cím:
Budapest, Veres Péter út 142, 1165

Mignon eszpresszóból park

A Mignon eszpresszó "ikertestvérével", a hasonló sorsra jutott Piknik büfével a néhai Tanács körúti bazársor két végén helyezkedett el. Ha szemben állunk a ma Városháza parkként működő területtel, akkor a Mignon eszpresszó a jobb szélen, a Bárczy István utca sarkán volt látható. 
A kollázson balra Kalota Béla felvétele látható, a jobb oldalon pedig a ma látható állapot.





A mai Károly körút az úgynevezett Kiskörút része. Fennállása alatt sok nevet viselt; először Országút, majd az ott álló Károly-kaszárnyáról Károly körút, 1916-ban Károly király körút lett, majd volt még Népakarat, Népkörút, majd újra Károly körút, ezután újra Károly király körút lett. Rövid ideig (8 évig volt) Somogyi Béla út, majd 1953-1991-ig Tanács körút, és végül visszakapta a Károly körút nevet. A Gerlócy és a Bárczy István utca közötti részen állt a már említett kaszárnya épületegyüttese - ez lett később a Városháza. A II. világháborút után a körúti részt egységes, földszintes üzletsorrá bontották vissza: ez lett a 'bazársor'. Ez aztán egészen 2005-ig megmaradt, amikor is lebontották és azóta a Városháza-park áll a helyén. A bazársor jellegzetes neonreklámjai megmaradtak, az Elektrotechnikai Múzeumba kerültek. Sajnos a blogbejegyzés írásakor a Múzeum weboldala nem működött, de azért egy kép a bontás előtti, még restaurálásra váró feliratról elérhető:
A (hűlt) hely pontos címe: 1052 Budapest, Károly körút 30.

Forgalmas út, bezárt kocsma

A Szaja borozó, söröző, a nagyon forgalmas, és zajos Váci út mellett található. A hely elég nehezen található meg, több percig céltalanul bolyongtam a környéken, mire megtaláltam, a vicces módon egy iskola közelében, nevezetesen a Katona József Szakközépiskola és Felnőttoktatási Gimnázium mellett. A hely már sok éve bezárt, így a középiskola tanulói nem tudnak az órák után beülni egy frissítő "üdítőre". 

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:
A hely 2018. októberében:
 
A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: 1138 Budapest,  Váci út 109.

Piknik- már csak a parkban

A Piknik büfé"ikertestvérével", a hasonló sorsra jutott Mignon eszpresszóval a néhai Tanács körúti bazársor két végén helyezkedett el. Ha szemben állunk a ma Városháza parkként működő területtel, akkor a Piknik büfé a bal szélen, a Gerlóczy utca sarkán volt látható. 
A kollázson balra Kalota Béla felvétele látható, a jobb oldalon pedig a ma látható állapot.





A mai Károly körút az úgynevezett Kiskörút része. Fennállása alatt sok nevet viselt; először Országút, majd az ott álló Károly-kaszárnyáról Károly körút, 1916-ban Károly király körút lett, majd volt még Népakarat, Népkörút, majd újra Károly körút, ezután újra Károly király körút lett. Rövid ideig (8 évig volt) Somogyi Béla út, majd 1953-1991-ig Tanács körút, és végül visszakapta a Károly körút nevet. A Gerlócy és a Bárczy István utca közötti részen állt a már említett kaszárnya épületegyüttese - ez lett később a Városháza. A II. világháborút után a körúti részt egységes, földszintes üzletsorrá bontották vissza: ez lett a 'bazársor'. Ez aztán egészen 2005-ig megmaradt, amikor is lebontották és azóta a Városháza-park áll a helyén. A bazársor jellegzetes neonreklámjai megmaradtak, az Elektrotechnikai Múzeumba kerültek. Sajnos a blogbejegyzés írásakor a Múzeum weboldala nem működött, de azért egy kép a bontás előtti, még restaurálásra váró feliratról elérhető:
Így hát 2018-ban már nem falatozhatunk a Piknik büfében, csak a Városháza parkban piknikezhetünk...
Megnézhetjük az iTTiVoTT adatbázisban is.
A (hűlt) hely pontos címe: 1052 Budapest, Károly körút 28.

Deák Bankából Pince

A kilencvenes évekbeli Deák Banka épülete ugyanúgy áll, mint régen, leszámítva a potyogó vakolat helyrehozását. A Tisza utca sarkán található, a hármas metrótól néhány percnyi sétára. A név megváltozott az évek során, Deák Pince néven működik tovább, bor mellett rövid italokat, üdítőket, és kávét is kínálnak a kedves vendégeknek. 

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:
 

 A hely 2018. októberében:

A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: 1133 Budapest, Tisza utca 11. (Tisza, és Hegedűs Gyula utca sarkán)

A Badacsonyi sünis borozó búcsúja

A Lehel utcai villamos, pont az egykori Badacsonyi Borozó előtt áll meg, csak át kell menni az úton és már ott is vagyunk. A kilencvenes évekbeli aranyos, a borozóba hívogató sünis dizájnt, már csak a neve hordozta magában 2010-ben, a borozót is söröző váltotta fel. Napjainkban a helyről a süni véglegesen elbúcsúzott, és már csak a zárt ajtó, és omladozó vakolat vár bennünket a kedves kis erdőlakó helyett.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:

A hely 2018. októberében: 


A helyszín az iTTiVoTT oldalán.
Pontos cím: 1134 Budapest, Lehel utca 7. 


A Hegedűs Gyula utcai borozó

A Hegedűs Gyula utcában volt található, a nemes egyszerűséggel csak "Borozó"-nak nevezett hely. Az évek során, azonban nem maradt meg borozó funkciója, helyette átalakult Műkő, márvány, gránit szaküzletté, ami 2009-ben már nem működött tovább. Napjainkban felújításon esett át, és Hair by Varga nevű haj, és borbélyszalonként funkcionál tovább.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:
A hely 2018. októberében:


A helyszín az iTTiVoTT oldalán. 
Pontos cím: 1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 21. 

2018. november 29., csütörtök

Söröző helyett egy Curry Bar

A söröző már megszűnt és a helyén egy étterem áll, a Bombay. 
Bombay Expressz éttermünk 2006 óta működött a Jókai tér mellett, (Andrássy 44.) megosztva India ízeit mindenkivel. Az évek alatt sok ezer vendéget szolgáltunk ki, és tapasztalataink arra ösztönöztek, hogy tovább fejlődjünk…..Így született a Bombay Curry Bar.

Kalota Béla felvétele a '90-es évekből:

Egy 2010-ből: 

2014-től változatlan állapotban működik: 

Pontos cím: 1065 Budapest, Andrássy utca 28. 
Telefonszám: +36 1 787 6250
Helyszín az ITTIVOTT oldalán: http://inaplo.hu/ittivott/k169.html#k169.aa01

A kocsma ami nem változik

Pistanéni kocsmája a 90-es évek óta megtartotta eredeti funkcióját. Budafok eldugott utcájában található helység ma már Pistanéni söröző néven fut. A hely rendelkezik egy terasszal is ami megadja a hangulatot egy jó nyári sörözéshez. A kocsmában biliárd, csocsó, darts és különböző játék- és zenegépek várják a kikapcsolódni vágyó vendégeket.





       

A hely 2011-re már Pistanéni sörözőjeként működött.

2018-ra a söröző újabb átalakuláson esett át. Most már kék színben pompázva várja a lazulni vágyókat.

A helyszín az iTTiVOTT oldalán:
Pontos cím: Budapest, Ady Endre út 6. 1221

A sokoldalú világ

Ez a hely Rozmaring Eszpresszóként kezdte pályafutását, ami egész jól működött, amíg be nem kellett zárnia. Majd Night & Day Cafe néven futott tovább egyféle szórakozó helyként. Nem sokkal később a Művész Cafe & Lounge-nak adott otthont, ahol finomabbnál finomabb ételeket lehetett elfogyasztani. Most pedig már Grand Cafe Budapestk néven működik tovább. 

Kalota Béla felvétele: 

2009-ben: 

2014-ben: 

Helyszín napjainkban:

Pontos cím: Budapest, Andrássy út 46, 1062
Helyszín az ITTIVOTT oldalán