A Kosztolányi Dezső tér és Újbuda Központ között lévő kis utcában korábban évekig folyóbor-kimérés zajlott, azonban ma már egy egészségbolt működik a helyszínen. A kimérő 2014-2015 környékén még működött, El-Hordós néven, ahogy 2011-ben is.
Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén
A hely ma
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésÜdv!
VálaszTörlésHabár az El Hordós már jó ideje megszűnt, a ház másik oldalában még vígan üzemel a Csopaki pince szintén ugyanilyen kimérős-elviteles rendszerben, sőt a piaccsarnok alagsorában is működik két borkimérés, úgy látszik errefele nagy kereslet van rá.
Egyébiránt nem tudom mekkora mostanában a portál aktivitása, de földrajz szakos hallgatóként és 11.kerületi lakosként szívesen beszállnék a fotózásba/dokumentálásba/helyek felkeresésébe elsősorban Dél-Budán, de a város többi részén is.