2018-ig apró küllemi változások jellemezték az őrs vezér terén található Mimóza vendéglőt, azonban 2018-ban egy vadonatúj étterem vette át a helyét, ami a Flakon Bar & Restaurant nevet viseli. Azóta, mint a képeken is látható beépítették, ténylegesen a korábbi bejáratot, és egy az időjárástól védett előteret hoztak létre, ahol a vendégek télen-nyáron is kellemes tudják fogyasztani ételeiket, italaikat. 2018-as fennállása óta az étterem zömmel pozitív értékelést kapott a vendégektől. Az étterem körüli lakóház külleme ne változott, ugyan úgy megtalálható az étterem feletti erkély, a sárga és narancssárga színű lakóház falszínével együtt. Természetesen az ereszcsatornát nem mozdították el, és ugyan úgy ott fút a két ház illeszkedésénél a sarokban, de ezúttal már körbe építve. A korábbi bejárat homlokzatát, és arculatát nem változtatták meg, felül ugyan úgy íves, és a korábbi vaj színű téglákkal van felépítve. 2010-hez képest az étterem előtti járdát, és előterét felújították, és parkolóhelyeket festettek fel a járda mentén. A kellemes hangulatú helyet bárki választhatja a szemközti üzletközpontokban lévé zsúfolt, nyüzsgő éttermek helyet. Ideális egy jó hangulatú születésnapi vacsora helyszínnek is, olyan mértékben, hogy az étterem körül lakókat ne zavarja. Mindezt zömében alátámasztják az értékeléséhez írt kommentek a google értékelő felületén.
Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:
A hely 2010-ben:
Fortepan kép az épületről 1959-ben: a Mimóza helyén még cukrászda (Forepan 131998)
A helyszín az iTTiVoTT oldalán: http://inaplo.hu/ittivott/k554.html
Térképlink: https://maps.app.goo.gl/W3uciFkevGnvedm96
Pontos cím: 1144 Budapest, Örs vezér tere 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése