A Szentendrei út, a HÉV, a vasút és a Pók utcai lakótelep fogja közre a kis kocsmát, amely mai formájában is a ‘80-as éveket idézi. Kerek formájából adódóan Gombának is hívták, de leginkább Aquincum serbüfé néven lehetet ismerni. A több évtizede üzemelő sörbüfé 2021. végén bezárt, és bár márciusi nyitást ígértek, ez nem történt meg. 2022 nyarán kerültek ki a színes égősorok a kocsma kertéjbe, ami a közelgő nyitást jelezte. Végül 2022. augusztus végére Rund néven megnyílt a megszépült kocsma.
A kocsma helyén eredetileg a Krempl-malom állt, ami az 1800-as évek végén átalakult és annak helységeiben egy csárda létesült. A hajdani csárdát sok író is látogatta, Tóth Árpád ennek a kertjében írta az Aquincumi korcsmában című versét, amelynek a helye nagyjából megegyezik a Rund mai kertjével.
Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén mint Aquinqum sörbüfé:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése