2023. december 22., péntek

Bauer, az örök



Bauer kocsma
Bp. 16. Veres Péter út 19.


Kollázs:

Kalota Béla fotó:

Fotó 2023:

A helyszín az iTTiVoTT oldalán:
http://inaplo.hu/ittivott/k607.html

Előző bejegyzések:
Bauer kocsma 2018


fotó: Kalota Béla

A kocsma a 16. Kerület Sashalom kertváros részében található. A kertváros ezen része jellemzően családiházas övezet, a Veres Péter út ezen a szakaszon nagy gépjármű- , de viszonylag kis gyalogos és kerékpár forgalmú. A kocsma a legújabb cégére szerint “Több, mint száz éves”. Tulajdonosa Erdélyben él, sajnos őt nem értem el, a pultos hölgy pedig nem tudott ebben a kérdésben információt adni. Az erdélyi kapcsolat érezhető a kínálaton is, valóban lehet finom erdélyi sört kapni.

Felvettem a kapcsolatot a 16. kerületi Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központtal (KHEK), az intézményvezetőnő nagyon kedvesen elirányított a kerületi helytörténeti kutatóhoz. Várom a kutató kolléga válaszát, ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy a kocsma az 1920-as évek óta üzemel, a terület eredetileg lápos, mocsaras rész volt, nagyszámú “bolgárkertészet” működött itt. Jelezni fogom a blogban, ha megkapom az információt az alapítóról, és az alapítás idejéről.

A kocsma berendezése egyszerű, kissé falusias, alapvetően hangulatos, nyugodt légkörű vendéglátóhely, jellemzően régóta ismerős törzsközönséggel. Kevés az új betérő, viszont a pultos hölgy elmondása alapján annyira ismeri a vendégeket, hogy mire a vendég a pulthoz ér, ő kitölti az italát. A törzsközönség átlag életkora elég magas, jellemzően 50, de még inkább 60 év fölötti. A vendégek javarészt a környéken élő lakókból állnak, a csúcsidőszak télen délután 4-5 órakor, a nyári időszakban este 7-8 óra körül van. Rendezvényeket nem tartanak, kivétel a tulajdonosnő népnapja.

Az üzletmenetet jelentősen felélénkítette, hogy néhány éve lottózóként, fogadóhelyként is működik a kocsma. A vendégek szívesen nézik itt a különböző focimeccseket, főleg, hogy meccsnézés közben fogadhatnak is a tippmixen. Nem szokott problémát okozni a meccs kiválasztása, azt a meccset nézik, amire aktuálisan a legtöbb vendég szavaz.









Csapat csak egy van...

Zöld – Fehérke Borozó
Bp. 14. Rákosfalva park

Kalota Béla fotó:

előző bejegyzések:

Az egység Zugló nagy lakótelep együttesének szolgáltatóházában működik. A 70-es években épült budapesti lakótelepek szolgáltatóházai különös építmények, történetük, funkciójuk, kialakításuk, és az azóta eltelt időben való sorsuk külön kutatást érdemelne.
Ezek a rendszerint egy vagy kétemeletes, lapos tetejű, általában hosszan elnyúló épületek eredeti funkciójuk szerint az építkezések kiszolgáló helyszínei voltak, tervezésük nélkülöz bárminemű építészeti különlegességet. 
Felosztásuk nem egységes, jelenlegi tulajdonviszonyuk sem, amolyan építészeti, helytörténeti zárványként léteznek, kitalálhatatlanul különböző funkciókra.



fotó: Kalota Béla


A Zöld – Fehérke Borozó helyén a szolgáltatóház átadásakor eredetileg egy fodrászat működött, ami nagyon rövid időn belül bezárt, tehát a borozó alapítási ideje a hetvenes évek végére tehető. A névválasztás az első tulajdonos fociszeretetéről árulkodik, a mai napig látható néhány FTC relikvia: fotók az egykori csapatról és a Fradi zászló. A fodrászatból megmaradt egyetlen elem a borozó pultja mögötti óriási tükör, amin egy hatalmas polcrendszeren található az italválaszték.

Az egység két, különálló, és külön bejárattal rendelkező helyből áll. Elől a söröző, hátul a borozó. A két részből álló egység tulajdonosával beszélgettem, aki a 2000-es évek óta van jelen, az első időkben pultosként, majd később már tulajdonosi minőségben.

Elmondása szerint fennmaradásuk záloga legalább kéttényezős. 
Egyrészt a főleg a lakótelepen élő stabil törzsközönség jelenléte, másrészt a nagyon alacsony haszon elve alapján történő üzemeltetés. A borozó illetve söröző törzsközönsége némileg eltér egymástól, előbbit (borozó) főleg az idősebbek látogatják, illetve a nagyon rövid időre betérő, főleg fizikai munkát végző vendégek, utóbbi (söröző) törzsközönsége kissé fiatalabb, jellemzően 30-as, 40-es, 50-es generáció. Közöttük több a vállalkozó és szellemi foglalkozású vendég. A fiatalabb korosztály kévéssé van jelen. Mindkét törzsközönséget a közvetlen közelben, a lakótelepen élő vendégek alkotják.

Érdeklődtem az üzletmenet alakulásáról, meglepetésemre a 2008-as válság negatív piaci hatása kevésbé volt érezhető, a Koronavírus alatti kényszerű bezárás (először 3, majd 5 hónapos időtartamban) nagyon nehéz helyzetbe hozta az üzemet. Komoly visszaesést tapasztaltak még két időszakban, elsőként a játékgépek kényszerű leszerelésekor, másodszor pedig akkor, amikor országosan betiltották a dohányzást a vendéglátóhelyeken.
A törzsvendégek nagyfokú jelenléte otthonos, ismerős, szociális hangulatot biztosít. Nézeteltérések nem jellemzők, ami még meglepőbb: politikai torzsalkodások sem. Véleményem szerint ennek nagy részben oka maga az üzemeltető tulajdonosnő, aki kedvesen-határozottan, mondhatni asszertívan működik közre.

Összefoglalva: a hely hangulatos, kellemes, nyugodt légkörű söröző, borozó. 
A fiatalabb, 20-as korosztály kevéssé van jelen, a törzsvendégek főleg férfiak, a fentebb említett korosztályos elosztásban. Vannak olyan törzsvendégek is, akik teát, kávét, forró csokit, alkoholmentes sört, tehát nem alkoholos italt fogyasztanak. És ugyan kisebb számban, de vannak hölgy vendégek is a törzsközönségben.

Érdekesség: az új tulajdonosi éra alatt hosszú ideig volt csapon Reining sör, a vendégek nagy örömére. Annyira közkedvelt volt az osztrák világos csapolt, hogy a sörözőt is Reining-ként nevezték a vendégek. Egy grafitti is került a hátsó homlokzatra, sőt, a google-maps-en is Reiningként szerepel. 





2023. december 21., csütörtök

Kapni jó, de adni még jobb!


Az eredetileg Ági Borozó néven futó kocsma az idő elteltével névváltáson ment keresztül. A kocsma 2020 június 2-ig viselte a Borozó a Két Postáshoz nevet, amikor is közel 20 év után végleg bezárt. A vendéglátóhelyen az italok mellett a darts és csocsó szórakoztatta az arra tévedőket. Sőt nyerőgépek biztosították a szerencsejáték kedvelőknek az igényeik kielégítését.  Rövidesen a helyét átvette egy adománybolt. A táblát, ami a “borok, sörök, pálinkák” hívószavakkal próbált minket eddig becsalni, átcserélték használt háztartási és konyhai eszközök, sportfelszerelés, iskolaszerek feliratú táblára. A szlogen inni+ nyerni-ről hozni + venni-re változott.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:

A hely ma:

Pontos cím: XIV. Kerület Nagy Lajos király útja 186.
Térképlink:

2023. december 20., szerda

A Kupa hűlt helye

A Hatház utca a nevét az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus zarándokszállójaként 1937-ben épített hat épületéről kapta. A Gyakorló utcai lakótelep építése során az utca elég furcsa elrendezésű lett.

A házszám nélküli címen egykoron állt intézmény már Kalota Gábor fotóján sincs túl jó bőrben, csak a főfalak állnak, a teljesen kiégett épület így 30 évvel később egyértelműen nem létezhetett.

A kép bal felső sarkában látható épülettípus nem a Hatház utca eredeti épületeinek egyike, hanem az azoktól északra elterülő paneltömb része, mely az eredeti hat házhoz hasonlóan eltolt tömbökből áll. Szerencsére a panelelemek a képen is látható elrendezése egyértelművé tette, hogy csak az épület egyik vége lehet látható.

Némi bolyongás után, egy, a környéken több mint 50 éve lakó bácsi segített, és pontosan megmutatta, hol állt a Gépmadár park sarkánál egykor az épület, mely valószínűleg gyújtogatás áldozata lett, de soha nem bizonyosodott be.

A pontos helyszín (az épület egykor a ma már füves területen állt):

A hely az iTTiVOTT gyűjteményben: http://inaplo.hu/ittivott/k388.html

2023. december 19., kedd

Bor, búza, betyárkodás

 

Az egykoron a Búza utca 1. szám alatt található borozó helyének fellelése a kép készülte után 30 évvel  egyáltalán nem egyszerű feladat. Ennek fő oka, hogy az utcának gyakorlatilag nincsen páratlan oldala!

A környéket végül egy kaszásdűlői Facebook-csoport segítségével sikerült beazonosítani.

A helyszín megtalálásában nagy segítség volt a kollázs bal alsó képe – melyre a MaNDA gyűjteményében figyeltem fel –, mivel azon sokkal több látszik a környezetből, és az egykori autófelhajtó nyomokban még ma is megtalálható, ahogy az a Google Street View képén is látszik.

 A környéken lakókat kérdezgetve sikerült a pontos helyet megtalálni, melyre egyöntetűen közölték, hogy „de hát ez a Hévízi út!”

A ’90-es években a területen még egy egész bódérengeteg volt.

A Betyártanya helyén ma semmi nem áll, a távolabbi részen egy bútoráruház épült.

A hely az iTTiVOTT gyűjteményben: http://inaplo.hu/ittivott/k055.html

Bár állott, most fűhalom


Az eredetileg a Nagy Lajos király útja 217. szám alatt beazonosított Bádog Bár valójában a Kassai tér északi felének közepén állt, de a kétezres évek közepén lebontották. A terület felújítására végül 2016-ban kerül sor, ennek folyamán nyerte el jelenlegi kinézetét.

Kalota Gábor eredeti képe a ’90-es évekből:


A lebontás után a tér oldalában futó üzletsoron az „Ex Bádog” Söröző tartotta fenn néhány évig az emlékét.

A Google Street View megőrizte a tér rendezése előtti állapotot is:


A hely ma:


A hely az iTTiVOTT gyűjteményben: http://inaplo.hu/ittivott/k550.html

A hely a Google Térképen:


2023. december 18., hétfő

Bisztróból Beauty szalon

 Bp. 04. Szent István tér 16.

A Kalota Béla által fotózott Kétkupa Bisztró, közel a Szent István Téren álló Egek Királynéja templomhoz, a Szent István tér 16. szám alatt található meg. A Bisztró megszünése után a hely pár évik üresen állt, majd helyére a CDC Ingatlan névre hallgató vállalkozás költözött be a 2013-ban készített fotók alapján. Bár a vállalkozás a mai napig működik, üzletük ezen a helyen bezárt. A helyiségbe egy Beauty Bar nevű szalon költözött 2016-ban.  A vállalkozás a mai napig működik és megtalálható ezalatt cím alatt.




 

Kalota Béla felvétele a 90-es évek végén:
















A hely 2013-ban:
















A hely 2023-ban: 















A helyszín az ITTivOTT oldalán

A térkép megnyitása


Pontos cím: 1041 Budapest, Szent István tér 16.


Térképlink:


2023. december 17., vasárnap

Az Esthajnal Eszpresszó sorsa

A 18. kerületben, Pestszentimrén (Régen: Soroksárpéteri) a Nemes utca 21. szám alatt található az egykori Esthajnal Eszpresszó épülete, ami ma már Lottózóként üzemel. A Kalota Béla által készített felvételeken még Eszpresszóként, viszont a 2019-ben Gergely Dóra által és a 2022-ben Phan Angéla által készített képeken már Lottózóként funkcionál. Míg az említett képeken eredeti külsejével látható, az általam készített 2023-as felvételen már megújult kinézettel szerepel az épület. Ami állandó és minden évben változatlanul ugyanott  van és ugyanúgy üzemel az az épület mellett található Tejbolt. Hiába van Pestszentimre központjában a Google értékelő felületére érkezett pozitív vélemények és az általam tapasztaltak alapján egy nagyon nyugodt és egyáltalán nem zsúfolt hely, ami mellett többek között fellelhető a nagy múlttal rendelkező Szent Imre templom, a Joe Bácsi étterem és a Pestszentimrei Sportkastély is. Az Eszpresszó előtt betöltött szerepéről nem találtam konkrét forrást, de elég valószínű, hogy az 1944-ben kivonuló katonák általi robbantás detonációja és a felrobbantott templomtorony téglái a környező házakat, ezáltal ezt az épületet is elpusztította. Hogy az újjáépítést követően, az Esthajnal Eszpresszóvá alakulása előtt milyen funkciót töltött be azt sajnos nem tudom.

2023. december 15., péntek

Egy helyiség, több vendéglátó egység, és egy kis fa




 

A Zápor utca 74 szám alatti kis üzlethelyiség számos néven futott már, ám egy dolog mindben közös: kitartóan vendéglátó ipari egységeknek adott otthont. Előtte látható egy kis fa, mely tanúja volt számos arculatváltásnak. Kezdetben a Mátra Gödör Borozó üzemelt eme történelmi épületben, melyet Kalota béla is lefotózott a 90-es évek végén, később itt üzemelt a Szünet étterem, mely 2014-re a Törp Papa Étterem és Pizzériának adta át helyét. A Covid alatt huzamosabb ideig nem üzemelt egyetlen étterem sem a helységben, ám napjainkra megnyitott egy újabb, különlegesnek számító étterem, ahol kedvenceink étkezéséről gondoskodnak: a Mancskonyha.

 


 

2000-es évek második fele

 

2014

 

2021

És napjainkban, 2023