2022. november 29., kedd

Ördögi volt egyszer...

 Ördöngös pince


A Kalota Béla által lefotózott kocsma ugyan még mindig áll, azonban az évek alatt kisebb-nagyobb arculat változáson esett át, illetve jelenleg Jaromír 68 Sörpince néven fellelhető a szomjukat oltani vágyó vendégek számára.

        Kalota Béla                        2022 ősze



















Helyszín az iTTiVoTT oldalán: http://inaplo.hu/ittivott/k180.html

A graffiti, ami kiállja az idő próbáját - Aranygolyó Söröző

 


17. kerületi lakosként, aki Rákosligeten járt általános iskolába mindennap elmentem az Aranygolyó Söröző mellett. Töretlenül áll vagy legalábbis kicsit megtörten miközben az idő múlik és mellette több dolog is változik. Felújították mellette a vasúti megállót, de az új érkezők nem térhetnek be a sörözőbe, hiszen már legalább 2000 eleje óta nem működik. Lebontani nem tudják, mivel egy lakóház része. 

Nekem az állandóságot jelképezi, így egyszer ha eltűnik mindenképp egy korszakot fog lezárni a rákosligetiek egy generációjának az életében. 

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén, mint Aranygolyó Söröző:



A hely 2022-ben:



A helyszín az iTTivoTT oldalán: http://inaplo.hu/ittivott/k616.html 

Pontos cím: 1173 Budapest, Vasút sor 51.

2022. november 28., hétfő

Patyolat Borozó - Egy idő megünneplése





A 80-as és 90-es évek óta működő több évtizedes üzletet sokan ismerik és emlékeznek rá.  több háztömb alatt és egy villamosvonal mellett van.  Azt nem tudni, hogy pontosan mikor zár be hivatalosan az üzlet, de a hírek szerint 2018-ig tart nyitva. Jelenleg a Carpathian Street Food gyorsétterem láncává újították fel.  A környező táj sokat változott, főleg a bolton kívüli fa és a szomszédos lakóházak állnak még meg.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:

A hely 2011-ben : 


A hely 2013-ben: 


A hely 2018-ben: 



A hely ma: 






A helyszín az iTTiVoTT oldalán: http://inaplo.hu/ittivott/k588.html


Pontos cím: 1156 Budapest, Páskomliget utca 47.

Az étteremből lett egyház.

A 15.-dik és a 4.-dik kerületet összekötő híd mellett található egy kissé romos, lepusztult épület, melyet mostanában csak "Hajlék missziós gyülekezet"-ként ismerhetünk. Első ránézésre elhagyatottnak tűnik, emberek nem járnak a karitatív szervezet újpesti pontjára. 


Eredetileg "falatozó" néven indult, és az ezredforduló előtti években étteremként működött, amely (feltételezésem szerint) a pályaudvarról érkezőket és vasutasokat szolgálta ki. Az étterem hátteréről valamint bezárásának indokáról nincsenek információk, véleményem szerint érdeklődés hiányában le kellett húzniuk a rolót, hiszen a pályaudvarhoz közelebb is elkezdtek a kis kocsmák és gyorséttermek épülni. (Némelyik ezek közül a vonatállomás mellett van.) 


 Ennek helyét vette át valamikor 2012 és 2014 között (A facebook oldalukat 2014-ben hozták létre.) A Magyar Pünkösdi Egyház Hajlék missziós gyülekezet, amelynek feltett szándéka a hajléktalanok és hátrányos helyzetű családok segítése. 

Az épület megvan, több internetes cikk szerint a 2010-es években nagy sorokban jártak oda emberek, de az utóbbi 2-3 évben úgy tűnik a hely kihalt lett. 

Térkép link: 

https://www.google.com/maps/place/MPE+Hajlék+Misszió+Gyülekezete/@47.5628916,19.1070249,17z/data=!3m1!4b1!4m5!3m4!1s0x4741db6d9b329d21:0xf07a3f458b8a0dd8!8m2!3d47.5629244!4d19.1091997




Vendéglő állot, most kőhalom

a brúnó vendéglő, eredeti nevén A Brunovszky nagyvendéglő az rákospalota-újpest melletti vasútállomáson található és ennek a már omladozó, lebontásra ítélt étteremnek majd 100 éves története van.



Er
edetileg Brunovszky József építtette az akkor még rákospalotához tartozó villanegyedben és nem kevesebb, mint 2500 embert tudott befogadni egyszerre. A polgárság minden csoportja megfordult náluk, de főképp az ott nyaralók és lakók jártak oda. A második világháború után állami kézbe került, de vendéglátóipari egysége megmaradt, majd a rendszerváltás után a Platán Rt. tulajdona lett. A régi nagyon szövevényes, gazdag történelemmel rendelkező épületet 2017-ben markoló és bontógépek zaja ütötte meg. Megkezdődött a lebontás, amely ellen az újpesti önkormányzat lépéseket tett, de csak egy figyelmeztetést tudtak kiharcolni. Azóta a lebontás ugyan leállt, de 2018 óta restaurálás, vagy építkezés nem történt. Hatalmas kár lenne egy ilyen csodálatos, történelmi épületet az enyészetnek hagyni.
 


Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén, mint Brúnó vendéglő: 




A hely 2022-ben  





Térképlink 

Egy néhai borozó épületével bővült egy hotel a KöKI Terminál mellett

Ki hinné, hogy a Hotel Chesscom egy részét Kalota Béla még egy borozóként fotózta le? De tényleg így volt.

 

Az impozáns épület, amely ma a KöKI Terminál mellett egy kisutcában, a Bartók Béla út 5. szám alatt található, egyik fele különálló épület volt és a 7-es házszámot viselte.

Eme épület, ami volt már Borozó, Élelmiszer - Ajándék bolt és Lottózó, ma már alig felismerhető. Csak a kockaépület homlokzatának felső részén megmaradt díszítés bizonyítja, hogy csupán jelentős felújításon esett át.

A Városház tér ivói

A XIX. kerület szívében található Városház téren két ivót is lefotózott Kalota Béla. Az Árpád Sörkert a Városház tér 2. míg a Halásztanya a 6-os szám alatt található. Kimondhatjuk, hogy egyik ivóhoz sem volt kegyes az idő. Az Árpád Sörkert megszűnt, helyén 2016-ban Konyhakert néven egy étterem nyílt ezzel a hely prioritása megváltozott. Ma a légköre inkább egy családiasabb éteremé, mint egy kocsmáé.

Az Árpád Sörkert Kalota Béla idejében:

 

A Konyhakert, amely ma a helyén áll:

 

A Halásztanya elkerülte a megszűnést, de fokozatosan lemondott az épületének egyes részeiről, az épület egy részén jelenleg egy Nemzeti Dohánybolt üzemel. Az alábbi kollázson jól érzékelhető kívülről is, hogy a Halásztanya eredeti méretének hozzávetőleg felére zsugorodott:


(Be)Csalogató Kisvendéglő

A 14. kerületben található ez az évtizedek óta működő családias hangulatú kisvendéglő a Zöldövezetben, amely kerthelységgel is rendelkezik, ha az időjárás engedi mindenképp érdemes asztalt foglalni, ugyanis rengetegen megfordulnak a vendéglátóhelyen. Nem messze a nyüzsgő várostól, de elég messze a város zajától, az étteremtől nem messze található a Városliget, amely egy kellemes ebéd után kiváló programokat nyújt a nap további részére, de könnyedén egybeköthető más városi látványosságokkal esetleg egy kellemes fürdőlátogatással is a közeli Széchenyi Fürdőbe váltott jegyünkkel. De, a közelünkben van a Fővárosi Állat-és Növénykert is.   










Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:











A 2013-as kép feltöltése és a jelenlegi állapota közt nem igazán sok különbséget vehetünk észre az épületen, egyedül talán a a vendéglő cégére váltott modernebb köntöst az évek folyamán.

Kép jelenleg:











2013-ban:
















A helyszín az iTTiVoTT oldalán:
http://inaplo.hu/ittivott/k508.html

Paprika vendéglő – külföldi szájnak magyar ízek

A Paprika vendéglő, a Dózsa György körúton található magyaros étterem, amely egészen este 11-ig várja az éhes szájakat. A hely belső kialakítása rusztikus, fa bútorokkal berendezett. A külföldiek körében is igen népszerű lehet, ugyanis, mikor ott jártam, egy spanyol turistacsapat tért be a vendégekkel megtöltött helységbe.

Ha külföldiként magyaros ízekre vágyna
nk érdemes ezt a helyet választani, mivel a helyi ételkülönlegességek megkóstolásán felül, számos magyarországi látványosság is sétatávolságra van a kis kedves vendéglőtől, így az ebéd befejeztével meglátogathatjuk akár a Városligetet, a Szépművészeti Múzeumot vagy a Galériát, ha vacsorázni térnénk be és tovább terveznénk az estét egy puszta vacsoránál az éjszakai szórakozóhelyek is könnyen elérhetőek a közeli Földalattival.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén

A vendéglő 2013-ban:
Az étterem külseje a 2018-as évhez képest nem változott.



























A helyszín az iTTiVoTT oldalán:
http://inaplo.hu/ittivott/k232.html

Borozóból adománybolt

A régi borozó az évek alatt átalakult egy adományponttá, 2019-től biztosítja az önkormányzat a helyet erre a célra. A kerület nehéz sorsú lakóit támogatja ruhával, élelmiszerrel, játékkal és könyvekkel.
Budafok-Tétény még mindig a bor és pezsgő kerületi ettől, de egyben láthatjuk, hogy segíti a lakóit, mégha ezzel egy borozóról le is kell mondani.


Kalota Béla eredeti képe:


2010-ben:


Ma:


Pontos cím: Budapest, Nagytétényi út 68, 1222





 

Fejlödő vasút - Háros Expressz


A Kalota álltal fotózott vonat már nem jár, de a kép készítésének helyétől nem messze épült fel a Háros vasút állomás (Nagytétényi út 9-11.), ami napjainkban már egy modern megálló. A Városháztér és a Campona között. Az eredeti helyen (Nagytétényi út 13.) pedig gyár terület épült, ez az Eru Hungária Sajtgyártó Kft.. Mögötte futnak a vasúti sínek, ahol napjainkban is élénk forgalom zajlik.

Kalota Béla eredeti felvétele:


2018-as állapot:



Pontos cím: Budapest, Nagytétényi út 13, 1222

Az éveken átívelő Erzsike presszó

 


Már Kalota idejében is a mai funkcióját látta el az Erzsike Presszó. Hangulatós hely a 150-es busz vonalán, a Jókai utca 33 alatt. Népszerű a környékbeliek köreiben, hiszen könnyű megközelíteni és barátságos. A közeli kollégium lakói is szívesen látogatják. Rendszeresen szervez kisebb programokat, ezzel színesítve a hétköznapokat.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:

2010-ben:

Ma:


Pontos cím: Budapest, Jókai Mór u. 33, 1223


Térképlink







2022. november 22., kedd

Söröző és büfé, mára már csak egy bezárt pince - egy neobarokk épületrész rohamos változása


A Beszkárt söröző egy belvárosi szórakozóhely volt, de mára már bezárt, talán a Covid járvány okozta a végét. 

Az Akácfa utca 15. alatt. alig 10 évvel ezelőtt egy dohos, sötét pince húzódott eldugottan.
A helység pár évre rá átalakult, és megnyithassa kapuit a Beszkárt Étterem - Söröző. A Beszkárt egy mozaikszó, a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság betűinek olvasata.

A vendégteret két különálló helyiség alkotja. Egy közel  söröző rész, itt található a söntés is - és egy  éttermi rész. A söröző helyiségben berendezés a múltszázad első évtizedeinek hangulatát idézik.

Kalota felvétele a kilencvenes évek végén:


A 2010-es képen egy feltűnő graffitivel dobták fel az ekkor még Beszkárt söröző néven ismert kocsmát



Majd az idő elteltével a kocsma átalakult egy ideig büfévé is.



Jelenlegi állapot:















Megszűnt a Zöld Elefánt Józsefvárosban


Régebben söröző, később Zöld Elefánt nevű étterem, mostanra pedig már eladó üzlethelyiség. A 8. kerületben a Baross u. 129. alatt található üzlethelyiséget eladásra kínálják. Ez a helyiség sok mindent megélt már, az előttem ezzel foglalkozók képein is jól láthatóak a változások. Sajnos be kellett zárniuk a Zöld Elefánt éttermet, így, ha arra járunk már nem találkozhatunk ezzel a remek étteremmel. Pedig a hely maga könnyen megközelíthető akár tömegközlekedéssel, akár gyalog is.

Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén:


A hely 2011-ben:


A hely 2013-ban:


Az üzlethelyiség ma:



A helyszín az iTTiVoTT oldalán: http://inaplo.hu/ittivott/k273.html