2014. november 16., vasárnap

VI. Rózsa utca 62.

Külsőre nem sok minden változás történt az elmúlt évek alatt, mostanra viszont újra működik mindkét kültéri lámpa. A borozóban továbbra is ingyenes a Wi-Fi használata. Sör: 240Ft, kávé: 100Ft. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 6-19, szombat 7-19, vasárnap 9-19. A pincehelységbe leérve bal oldalt egy nagy Magyarország formájú zászló, térkép és fafaragás fogad. Egyenesen tovább haladva következik a férfi és a női illemhelyiség, közöttük, az ajtók előtt a kézszárító majd alattuk a WC-papíradagoló. Jobbra fordulva egy nagyobb helyiség, ahol az egyik törzsvendég 37 karikatúrája örökíti meg a billiárd körül zajló kocsmai életet. A falon Vasas és Diósgyőr sálak vannak kirakva. Végül a pulthoz érkezve egy kisebb táblán szerepelnek a különböző betegségekre ajánlott italok. Ezen kívül a borozóban több mint 30 falióra található. Az ötvenesnek tűnő pultosnő kérésünkre azt is elmondta, hogy szombatonként csocsóbajnokságokat szoktak itt tartani és a hely neve már Görög borozó. Délután kettőkor ketten ültek bent.




Korábban itt járt Pőcze Viktória 2013 őszén:

Korábban itt járt Benedek Janka 2010 tavaszán:

Kalota Béla eredeti felvétele:

A hely az iTTiVOTT adatbázisában:


iTTiVOTT 06. nagyobb térképen való megjelenítése

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

További bejegyzések