2010. március 11., csütörtök

IX. Üllői út 95.

Zöld Macska Diákpince

A képen látható iddogáló helyiség nem más, mint a régi Karavella Söröző. Azután változott át, miután Kalota Béla elkészítette róla a fényképet, amely iTT található. A Zöld Macska azon kívül, hogy széles választékot kínál, a programok terén sem nyújt kevesebbet. Különböző időközönként színpadján műsorra tűznek ezt, azt, valamint számos olyan színházi társulat van - mind alternatív, mind amatőr -, amelyet befogadott, s állandó helyet biztosít a fellépéseiknek.



















Amint az a mellékelt térkép is mutatja, a Diákpince nagyon egyszerűen megközelíthető, több közlekedési eszközzel. Úgy mint a kék (3-as) metróval (Klinikák megállónál), a 24-es villamossal (Nagyvárad tér onnan egy kis séta, kb. 300 méter) vagy a 281-es autóbusszal (szintén a Nagyvárad tér, szintén séta). A hely a napközben forgalmas Üllői út mellett található közvetlenül, a közelében elszórtan, de körülvéve mindenféle orvosi intézményekkel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése