2023. november 27., hétfő

Árpád étterem az Apolló-házban

 


Nem lehet az Árpád út 77. (átszámozásig 63.) szám alatti étteremről beszélni anélkül, hogy a ház maga szóba nem kerülne. Az Apolló-ház 1910-11 között épült, szecessziós stílusban az akkor még Fő útnak nevezet úton. A kezdetektől fogva a szórakoztatás és a vendéglátás színtere a ház, és szinte folyamatosan működött itt mozi, először Apolló, majd Fény, végül Lux néven, egészen a kilencvenes évek végéig. De voltak itt színházi előadások, kabarék is. Ebben az épületben volt az Újpesti Napló szerkesztősége a húszas években, a negyvenesekben pedig az újpesti nyilasok pártházaként működött. A lakóházba a Kassai utca (korábban Bán Tibor) felől van a bejárat.

Az épületben nyílt meg 1912-ben a Vigadó Kávéház, aminek a helyén a háború után volt Patyolat, fodrász és fehérneműbolt is. A Vigadó Kávéházat sokáig ezen a néven ismerték, bár maga a működése nem volt problémamentes vagy éppen folyamatos. Többször bezárt, 30 nap elzárásra ítélték a tulajdonosát, mert nem tartotta be a záróra idejét, vagy éppen az egyik tulajdonosa a másik háta mögött akarta eladni a kávéházat. Nem mehetett valami nagyszerűen, mert 1924-ben a teljes berendezését elárverezte a végrehajtó.

A vendéglátóipari tröszt helyiségeként 1958-ban az itteni cukrászdában (sajnos nem derült ki, mi volt a neve) is bevezették az "ötórai táncos teát", hogy a fiataloknak legyen ismerkedési lehetősége. 1967-68 között a helyén már a Patyolat felvevőfiókját találjuk, ahol az otthon mosott ruhák vasalását is vállalták.

1981-ben biztosan rendelkezett már az Árpád étterem névvel, amikor is D.L. a hűtött Coca Cola áráról panaszkodott. Az is tudjuk, hogy az Észak-Pesti Vendéglátó Vállalathoz tartozott, ami 1985-ben az egyik ötéves terv keretében tervezte "átprofilírozni". Azt viszont nehéz megmondani, hogy az eredeti vendéglátóhelyiséget mikor és hogyan osztották fel kisebb egységekre.

Arra is nehéz adatot találni, hogy az Árpád étterem pontosan mikor zárt be. 2009-ben már az Otthonfutár nevű ingatlanos céget találjuk a helyén, ami nagyjából 2011-ig működhetett. Utána a 2014 körül játékbolt, majd 2018-ban már szépségszalon volt - ma is az.

A Kassai utcában lévő részen 2009 körül fodrászat és kozmetika volt itt - ők valamikor a kovid idején zárhattak be, mert 2019-ben még működtek, de 2022-ben már egy másik ingatlanost találunk a helyükön.


Kalota Béla felvétele a kilencvenes évek végén: 


A hely 2023-ban:


2010-ben:


A helyszín az iTTiVoTT oldalán: http://inaplo.hu/ittivott/k095.html

Pontos cím: 1045 Budapest, Árpád út 77. (- Kassai utca 31.)

Térképlink: https://maps.app.goo.gl/KaKuKtpWxVjnvuiYA


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése