2011. november 29., kedd

V. Nádor utca 24.

A Nimród Étterem a Nádor utca 24. illetve (mivel sarkon van ezért) a Széchenyi 16. szám alatt is megtalálható.
A névtábla mellett két lampion és a kirakott étlap is jelzi, hogy ugyanott egy kínai vendéglő is működik "Momotaro Ramen" néven.


iTTiVOTT 05. nagyobb térképen való megjelenítése



Érdekesség, hogy a Kalota-féle képen egy másik étterem szerepel ezen a címen, de végigsétálva az utcán a Kossuth tér felé, megtalálhatjuk azt a bejáratot a Vértanúk terén.

Utánanéztem az étterem történetének, pontos címének. (Segítségemre volt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének könyvtárosa, köszönet érte!)

Ferkai András társszerkesztésében Pest építészete a két világháború között című könyvben a következő adatokat találtam a helyről.
Az ajtó korábban Kossuth tér 10. illetve Nádor u. 38. címen is megtalálható. Az épületet Hültl Dezső tervezte és az 1930-as évek elején építették.
1939-ben pincéjében garázs üzemelt, a földszintjén a teljes szintet elfoglaló kávéházat (Országház Kávéház) létesítettek.
Helyére házasságkötőterem, üzletek és egy kis kávéház került, később köztudottan a tévé üzemi étterme volt - oda jártak a tévések ebédelni.


(Jelenleg már nem így néz ki, mert szétbontották.)



iTTiVOTT 05. nagyobb térképen való megjelenítése

1 megjegyzés: